Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Kényelmes, hasznos, jól néz ki - anyunak kell pár új cucc

2018. április 19. 13:38 - juditvagyok

Úgy akartam ezt az egészet kezdeni, hogy azért, mert anyuka lettél, nem kell slamposnak lenni, de annyira felháborodtam most ezen a mondaton, hogy inkább nem így kezdem. Semmi bajom a slampos anyukákkal és én sem vagyok egy utolsó divat szerint öltözködő kertvárosi anyuci. És amúgyis nagyon idegesítőek az ilyen kis beszólások, voltam én már zsíros hajjal, kicsit piszkosabb edzőcipőben, rohadt álmosan babakocsit tologatni, mert csak azzal lehetett a gyereket nyugalomra bírni. Inkább így írnám: 5 kiegészítő, aminek remek hasznát veszed nemcsak kismamaként, hanem amúgy is, de ez még a mostaninál is hosszabb cím

1. Egy nagyon jó hátizsák

Lehetőleg legyenek zsebei, de ne túl sok, mert el fogsz benne veszni. Nem kell túlbonyolítani az ilyen kismamatáskákkal, ebben biztos vagyok, egy gyereknek befogott neszeszerbe bőven belefér a tisztábatevős pakk, egy cumisüveg, aztán beleférnek a te saját dolgaid is. Nem foglalja le a kezeid, ha vásárolni mész, pár cuccott tudsz ebbe is tenni. Én terhesség alatt is szerettem, mondjuk már előtte is használtam, de nagyon jó, hogy a vállaidra szimmetrikusan jut a terhelés. Mondjuk, ha hordozol, nem tudom, jó-e, de én ugye nem hordozok, csak hátizsákot. Nekem nagyon bevált a mi pac, és a kitűzőim is szépen mutatnak rajta.

2. Egy kényelmes sneaker

Erre is terhesség alatt szoktam rá, jelenleg 3 párat váltogatok, érdemes belőle többet beszerezni. Van egy vízállóbb, egy nyári és egy univerzális. Nekem a Reebok jött be a legjobban, nagyon jó talpa van, anyukámnak is ajánlottam, és képzeljétek, vett is egyet, és szereti. Aki sokat áll, mászkál, sétál, annak muszáj a kényelmes cipő. Szerencsére szinte csak vagányakat lehet kapni, akárcsak hátizsákból, részemről imádom, hogy ez a divat!

Sneakers women - Reebok GL6000 (©unknown) Clothing, Shoes & Jewelry : Women : Shoes : Fashion Sneakers : shoes http://amzn.to/2kB4kZa

3. Egy jó telefontok

Egész biztos, hogy nagyon sokszor le fogod ejteni a telefonod, nekem tört már ripityára kijelző azért, mert ugyan divatos tokban volt, de semmit nem védett rajta. Tessék egy jó telefontokot beszerezni, meg kijelzővédőt is!

4. Egy jó esőkabátos széldzseki

Ki akar esernyőzni? Ugye, hogy senki. Vannak cuki mintájúak, de hidd el, babakocsival abszolút nem fogod tudni használni, és van olyan, hogy kicsit esik, de muszáj elmenni és biztos vagyok abban, hogy nem én vagyok az egyetlen jogosítvány nélküli anyuka. 

Kapcsolódó kép

 

5. Karóra, falióra, bármilyen óra, ami nem a telefonod

Ha otthon vagy, hajlamos vagy egyre többet nyomkodni a telefonod, hisz az a kapcsolat a külvilággal. Ha mást nem, az időt nézed meg rajta, ha a kezedben van, végigpörgeted azért az instát, facebookot, posztolsz is valamit, szétnézel jófogáson mondjuk vagy aliexpressen, és hopp, el is telt egy óra, amit inkább tölthettél volna bármi mással. Szó szerint bármi mással. Az időt viszont az etetések, altatások és úgy egyáltalán bármi miatt érdemes figyelni, ezért imádni fogod, ha van egy jó karórád vagy a lakásban pár szép órácska. Nekem ilyenem van, nagyon hangos, ami engem lenyugtat, a férjemet az őrületbe kergeti, és  világít is, ha azt akarom.

Képtalálat a következőre: „timex women watch white”

 

+1: Alakrofmáló bugyi

Ami 9 hónap alatt megváltozott, annak kell idő, hogy eltűnjön. Császár után még inkább. Én imádom őket, jó szívvel ajánlom minden nem tökéletes alakú nőnek.

Ez mind remek kiegészítő is, nem? Egy klassz táskára, cipőre, fehérneműre mindig szüksége van az embernek, a kabát is jöhet. És azért, mert valami praktikus, nem kell otrombának vagy kifejezetten kismamacuccnak lennie, lelkileg is jót tesz, ha vannak kismamaság- és anyaságfüggetlen cuccaid.