Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

De ki vigyázzon a gyerekre?

2018. április 18. 05:28 - juditvagyok

A rigók 4:53-kor kelnek. Nekem ma 3:40-kor sikerült, azóta hiába próbálkozom, nem megy a visszaalvás. Hosszú lesz így nagyon ez a szerda.

Viszont nem tudom kikapcsolni az agyam, egyre csak azon gondolkozom, hogy lesz így. Tegnap ugyanis sikerült megegyeznünk abban, hogy májusban elkezdek visszaállni egy kicsit a munkába, besegítek, amibe tudok. LEsz egy teszthónap. Egyfelől nagyon örülök neki, hogy ilyen támogató hozzáállásra találtam, másfelől meg elkezdtem kicsit pánikolni, hogy nem siettem-e el? Hogy fogjuk megtalálni az egyensúlyt, és ha mennem kell, hogy oldjuk meg a gyerekfelügyeletet?

Családi napközi? Oda minimum egyéves kor a korhatár, ami jól van így, teljesen megértem. Azonban örülnék neki, ha menne néha közösségbe a kicsi, eddig úgy láttam, hogy nagyon élvezte a gyerekeket, a hintán mosolyog másokra, az unokatestvéreit nagyon szerette figyelni, sőt tegnap egy kiskutyát is megkergetett (bocs, Tojás!). Viszont mint ahogy egy nagymamát nem tudok hirtelen előhúzni egy fókból, úgy egy kisgyereket sem mindig. Jó lenne elkezdeni bandázgatnia, élvezi az új emberek társaságát. Úgyhogy azért körbeérdeklődöm, hátha valahol találunk egy intézményt, ami szimpatikus is és ők is nyitottak ránk.

Bébiszitter? Ha tudnék jót, ha lenne egy barátnő, akinek nem 3. gyerekként akasztanám a nyakába, ha lenne egy bejáratott nyugdíjas óvónéni, hát nagyon örülnék neki, de amennyire körbeérdeklődtem, nincs. Itt nagyon fontos lenne az ismerősi ajánlás, és Pesten biztos menne ez is, de itt nem találtam még. Ez nagyon bizalmi kapcsolat, tudom, én sem szívesen engedek egy idegent az otthonomba, kulcsot adni neki, és hát: a gyerekem! Mi van, ha lelép vele? Reális, nem? Persze, hogy nem, de ez még nem múlt el. Emlékszem, szülés után volt olyan félelmem, hogy ha valaki felmászna hozzánk, ami nem lehetetlen, simán be tudna osonni, ha betörné az ablakot meg felhasítaná a szúnyoghálót és akkor egész egyszerűen el tudná lopni a gyereket. Na nem. 

Bölcsi? Oda nem szeretném vinni, nem jókat hallottunk róla, pl. hogy délután 3-ig nem is cserélnek pelust, mesét néznek, meg ilyenek. Illetve nem hiszem, hogy a bölcsit tudom heti 1-2 alkalomra 1-2 órára igénybe venni.

Ikeás gyerekmegőrző? Ez nyilván vicc, de egy ehhez hasonlónk örülnék a legjobban, vagy hát nagy álmom, hogy valamelyikünk munkahelyén legyen egy bölcsi-ovi. Ha meglesz a 3. gyerek is, mert meglesz, akkor esküszöm, ez lesz az egyetlen szempont álláskeresésnél. Persze ehhez nem ártott volna mondjuk gyógyszerésznek tanulni. Vagy gondozónéninek. 

Nagymamák? Mindkettő dolgozik, nem keveset, sajnos nem megoldható. Nagynénikkel ugyanez a helyzet. A baráti hálózat pedig szerteszéjjel.

Szóval ezért nem alszok, ezen jár az agyam, mert a munkát, amibe besegítek, biztos vagyok benne, hogy el tudom végezni, gyerekkel az oldalamon is, de a bejárás, még ha csak heti egyszer is pár órára, az nehéz.

Biztos van, aki ezt elítéli, mármint hogy nekem most az a dolgom, hogy a gyerekemmel foglalkozzak, semmi más. És higgyétek el, sokat foglalkozok vele, a mindenem. De van egy kis részem, egy felnőtt nő az anyukában, akinek nagyon jól esne kicsit egy hagymahéjjal kívülebbre kerülni, néha szebb, városi ruhát felvenni és bemenni, érvelni, gondolkozni, írni, új dolgokat megismerni, hogy neki is továbbadhassak belőle. Ha feltöltődök, az neki is feltöltődést jelent. És ha már lesz 2. meg 3. gyerek, akkor nem lesz ez ilyen könnyű. Egy picit még szeretnék nemcsak anyuka, hanem dolgozó nő is lenni, kicsit több zsebpénzzel, kicsit több gondolkoznivalóval, hogy még büszkébb lehessek magamra. Mert ez is a terápia része, hogy nemcsak a szülés utáni testet kell visszahozni szülés előttire, hanem belül is mindent. Soha nem volt még olyan idő, hogy a nők, az anyukák ennyire magukra voltak utalva és hagyva a boldogulásban, hogy ennyire védőháló nélkül kellett volna előrejutniuk a választott szerepeikben. Hogy ennyi lehetőségük lett volna. Nem feltétlen rossz ez, főleg a lehetőségek miatt, hiszen van lehteőségünk tényleg mindenre, dolgozni vagy nem dolgozni, terápiába járni vagy futni, hobbikat találni, egyedül vagy társsal, könnyebben vagy nehezebben, de tényleg nagyon sok mindenre, csak találj hozzá megfelelő támogatást. Jó közeget, társakat, akik segítik valahogy a boldogulásod. Cserébe te is segítesz.