Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Apa, fia és anyu

2018. április 02. 06:36 - juditvagyok

A fiunk pár napja nagyon apás. Ennek nagyon örülök, hiszen jó látni, milyen jól elvannak együtt. De azért van egy határ, hisz mégis csak én vagyok annak a gyereknek az anyja!

Nagyon aranyos, ahogy beül a fürdőszoba ajtó elé, és ott ül, és nézi az ajtót, hallgatja, ahogy megy bent a zuhany, őrzi az ajtót, nehogy kiszökjön onnan apu. Kicsit azért bosszant, hogy a legkedvesebb Tádékám, gyereide, játsszunk egy kicsit! mit sem ér.

Az is nagyon aranyos, hogy a fürdésnél kacag neki, amikor a kis krokodillal lespricceli, míg tőlem csak épphogy eltűri az arc- és hajmosást, de ezt megértem.

Egészen szuper, hogy miközben vacsorázok, ők szépen elduplózgatnak, zenét hallgatnak és megintcsak: kacagnak. Velem bezzeg az előbb nem kacagott!

De amikor éjjel a visszaaltatásnál én mondok csődöt, és az apjához bújva már csak úgy szuszog és horkol is, akkor azért álljon meg a menet, annak a gyereknek én vagyok az anyja, legalább az altatás! Az én oldalamhoz bújjon oda, kikérem magamnak, hogy máshoz bújva is egy másodperc alatt el tudjon aludni. Ez az ÉN skillem! Volt, úgy tűnik.

Anyunak maradnak a praktikus és muszáj-dolgok, apunak meg a csupa móka? Na azért ezt nem fogom hagyni, olyan duplótornyot fogunk építeni, hogy nemhogy kacagni fog, de a vállamat is ütögeti majd, hogy hátanyukám, ez már valami, hol van ehhez képest apu duplópiramisa, SEHOL; anyu, te olyan jól altatsz, még nem vagyok 10 hónapos, de szuperjókat álmodok, ha te altatsz; anyu, légyszi, soha többet ne menj fürdeni, mert akkor én csak ott ülök majd a fürdőszobaajtó előtt.

Anyukakori szeparációs szorongás? Ne csak szükség legyen rám, hanem nélkülözhetetlen legyek! Mondhatnátok, hogy pár napja meg azon sírtam, hogy mikor ér már haza a segítség. Igen, ez így van. Még csak azt sem mondom, hogy a hormonok. Egyszerűen csak kipihentebb vagyok. Nehéz besegíteni egy (már nem is annyira friss) anyukának. És persze ez azért nagy túlzás így, mert hálás vagyok érte, hogy el tudok menni fürdeni, vagy be tud segíteni Tamás az altatásban. Az utóbbi hetekben, amíg a derekam regenerálódott, regenerálódik, sok segítségre voltam rászorulva, arról nem is beszélve, hogy megint jött a migrén, rosszul voltam a napokban nagyon, no pláne a szüleimnél voltunk, annyi dolgom volt, hogy főnökösködjek: ezt adjátok rá, ekkor eszik, ekkor fürdik, légyszi, valaki tegye tisztába. Aztán hogy más arcát is nyalogatja, hogy az bizony egy puszi, nem is nyalogatás, az természetes következmény. Nagyon örülök, hogy nem voltunk egyedül a napokban, de azért, hé, kisfiam, én vagyok az anyukád, ne örülj másnak ilyen látványosan légyszi még pár évig!

De azért légyszi, ez maradjon mindig így.