Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

A könyvekkel való barátkozást nem lehet elég korán elkezdeni

2018. március 27. 13:25 - juditvagyok

Nekünk anyu rengeteget mesélt, sokat mondókázott. Aztán, amikor megszületett a baba, mondták, hogy beszéljek hozzá, meséljek neki. De mit? Nem tudom, más volt-e így vele, de az első napokban nagyon nehezen találtam meg a hangot a kisfiammal, olyan bénának éreztem magam attól, hogy miket mondok neki, amiatt meg egyre frusztráltabb voltam, ha nem mondtam neki semmit. És igen, csalódtam is magamban, hogy milyen nő, milyen anya vagyok, hogy egy pár napos gyerekkel, meg később pár hetessel nem tudok beszélgetni? Nyilván #szaranya. Mások előtt végképp nem ment, pl. a gyerekorvosnál, aki pedig mást se szajkózott, csak hogy beszélgessek sokat a gyerekkel.

A kapcsolat intimitása mondjuk nem ezen múlik, múlt, azt éreztem. De rossz volt, hogy nem jöttek a szavak úgy készségszinten. Aztán elkezdtem dúdolgatni neki, mindenfélét, hogy mit látunk az ablakból, mikor jön haza az apukája, de még Columbo hadnagyról is énekeltem neki. És ez megint fura, de hirtelen beugrottak (miért nem korábban?) a könyvek, amikből gyerekkorunkban a verseket nézegettük. A Hóc, hóc katona és a Bóbita. Elkértem őket anyutól, meg elmondtam neki, hogy nem nagyon tudom, mit mondjak a gyereknek, ő erre azt mondta, hogy néma kotlós. Jó kis kifejezés, nem? Node aztán ment szépen, sok éneklés, nemcsak gyerekdalok, hanem ami csak eszembe jutott, volt ott Kispál is, és akkor szép lassan újra tudtam jó pár mondókát.

Amiket nagyon hamar meguntam. Úgyhogy kiválasztottam az első könyveit. Nagyon szeretném Bartos Erikát kikerülni, nem tudom, erre mennyi az esély, mielőtt közösségbe kerülünk, biztos menni fog. (Ha valaki nem ismerné, itt egy régi cikk arról, hogy miért nem jó választás Bartos Erika.) A másik szempont: most még csak kartonkönyvek, hiszen úgyis a szájában köt ki minden mese.

Kisvakond reggeltől estig

A Kisvakond örök kedvenc, egy egyszerűen, de nagyon szerethetően megrajzolt figura. A reggeltől estig tartó kalandjai aranyos kis kartonkönyv, szép, kontrasztos ábrák, és a Kisvakond figurája mindegyik oldalon plüss bevonatot kapott, izgalmas a kicsiknek. Tele van egyszerű kis rajzokkal, amiken van minden, talicskától a fogkeféig. Cuki. A napi rutin elnagyolt megismertetéséhez jó lehet, nincs különösebben bonyolult karakter benne, a vakond edzeni kezd, hogy ledolgozza az epret – ez a legnagyobb tanulság benne. Tipikus első mesekönyv, annak viszont nagyon jó.

 

A Graffaló

Barátnőméknél a kedvenc könyv volt az első fiúnál, én is akkor ismerkedtem meg vele. Nyilvánvalóan nem egy 4 hónaposnak szól a történet, de anyukát, apukát annál jobban szórakoztatja. A Julia Donaldson – Axel Scheffler párosnak érdemes egyébként utánanézni. A Pagonynál jelentek meg magyarul a könyvek, elképesztően zseniális fordításban, amit Papp Gábor Zsigmondnak köszönhetünk. Én mondjuk a grafikákért nem vagyok oda, kicsit szerintem félelmetesek és az állatok túl emberszerűek, de nagyon szerethető benne még a szörnyeteg is. Ebben a könyvben a bátor és leleményes kisegeret minden erdei állat meg akarja enni, azonban ő hamar kapcsol, és elijeszti őket egy képzeletbeli szörnnyel. Aztán kiderül, hogy nem is képzeletbeli, de nyugi, senki nem fog megenni senkit, csak a kisegér a jól megérdemelt mogyoróját.

 

Babageometria – Formák

A kisbabák sokáig nem látnak se élesen, se színesen, ezért sokan szeretnek nekik kontrasztos dolgokat mutatni. A fekete-fehérnél nincs kontrasztosabb. Ez a könyv azért cuki, mert megmutatja, hogy egy-egy egyszerű formába mi mindent lehet belelátni. Egy kisbaba ugyan még nem tud ilyen absztraháltan gondolkozni, viszont egy kezdő szülő kreativitásán sokat lendít. Nagyon aranyos lapozó, nulla betűvel.

 

Pár hónap múlva, mikor már a Graffalót is kívülről tudtam, jött egy újabb rendelés, szintén inkább a magam szórakoztatására. Viszont eddigre már szerette a fiam, ha az ölembe veszem, és az ismerős ábrákat újra és újra végiglapozzuk. Mint tárgy is szerette őket, lapozgatta, nemcsak ette őket, és az én kommunikációs kreativitásomat is nagyban fejlesztette. A következő rendelésbe már véletlenül ugyan, de került két nem kartonkönyv is.

 

Bumburi a városban

Ehhez még kicsi, cserébe viszont számomra nagyon unalmas. A rajzok persze cukik, és Bumburi tényleg eljut a városba. Talán majd később szeretni fogjuk, az ajánlón lévő „képeskönyv a legkisebbeknek” azonban szerintem nem állja meg a helyét. Bumburit megkéri a gazdája, hogy maradjon otthon, de ő inkább utána megy a kislánynak és mindenféle városi dologra rácsodálkozik, mígnem végül hogy, hogy nem, egymásra akadnak a gazdival. Nekem ebben se fantázia nincs, se ismeretterjesztés, se dramaturgia, de a gyerekek persze nem mindig a patikamérlegen tökéletesre fejlesztett történetekért vannak oda. Később még adunk neki esélyt.

 

Barni világot lát

Ezt is a címlap alapján rendeltem, ezt sem szeretem. Rövid versek vannak benne arról, hogy a kis medve vagy mosómedve mit lát Londonban, Moszkávban és Kínában. Nem tudom, fogjuk-e szeretni később, mert ami van benne nyelvi humor, az nekem nem jön be, elég kifacsart számomra, persze a gyereknek ettől még majd bejöhet, meglátjuk.

 

A kisvakond és a nyuszi

A nyuszi elveszti a mamáját, egérkéék, süniék és végül Kisvakond segít neki. Ez is a gyerekkorunkból maradt mese, karton lapozó, az anyukakeresős mesékből nekem van, ami jobban bejött, de itt is olyan sok rajz van, egyszerű, felismerhető rajzok, hogy jó nézegetni és megbeszélni (ok, elmondom), mi micsoda. És természetesen, majd ha érti is jobba, amit mesélek, biztos remekül enyhíti a szeparációs szorongást is!

 

A kisvakond nadrágja

Határozottan nem a legkisebbeknek szól, azonban a tilolni szót legalább már gyerekkorukban megtanulják, mit jelent. Ez is inkább már akkor lesz izgalmas, ha nagyobb lesz, és mivel karton, remélem, ki is bírja addig. Sok benne a szöveg, mielőtt végigolvasom, a gyerek már lapozná, de nem baj. Szeretjük, és megtanulhatjuk belőle, hogy egyszer, régen valamikor hogyan készült egy zsebes kantáros nadrág.

 

Ki hol lakik?

Szabó Magda klasszikus gyerekverses lapozója szerintem nagyon kedves illusztrációkkal. Semmi extra, cuki, aranyos, megtudjuk belőle, hogy melyik állat hol lakik.

 

A graffalókölyök

No a Graffalónak lesz egy kis kölyke, akinek mesél a graffalófaló kisegérről, a kölyök pedig nekiindul, hogy megkeresse az egeret. Én szeretem ezt is, később is szeretni fogjuk, ezzel fogom megtanítani a gyereknek, hogy mennyire fontos az önmarketing ;) Viccen kívül, van olyan jó mint a Graffaló, ha azt szerettétek, akkor ez is jó lesz. Arról nem is beszélve, hogy ez egy kicsit apa-fia mese, ami úgy vettem észre, kicsit ritkább műfaj az anyukakeresős mesénél. A graffalógyerek tanul abból, hogy ha megtilt neki valamit apu, azt nem véletlen teszi, mégis, a kíváncsiság hajtja. Valódi veszélybe nem kerül, de mégis jobb otthon apuval a barlangban.

 

A telhetetlen hernyócska

Eric Carle - A telhetetlen hernyócska

Ez egy régi angolszász klasszikus, aminek a formátuma az igazán jó. Ahogy a kis hernyó egyre nagyobb hernyó lesz, átrágja magát minden ételen. Ezekhez az ételekhez tartozik egy-egy oldal, amiken ténylegesen van egy-egy lyukacska. A fiamnak ez volt az első könyv, amit nem megenni akart, hanem a kis lyukacskákba beledugdosni az ujját. (+1 a könyvnek, hogy egy kicsit én is telhetetlen hernyócska lennék, aki minden finomságot megeszik, aztán jó nagy hernyócska lesz, bebábozódik és hopp, nem fogyózni kell kezdeni, hanem gyönyörű pillangóvá válik, de hát kinek mi a lelki állata)

 

A róka zoknija

Ezt is és a hernyósat is ajándékba kaptuk, és szeretjük. Kis karton lapozó, a Graffalo szerzőitől, amiben az a nagy plusz, hogy mire a róka megtalálja a zokniját, mindenféle kis bútorokat lehet a könyvben kinyitogatni. A fordítás is jó.

 

A bandita patkány

Azt hiszem, mindenünk meglesz még idén, ami Julia Donaldson – Axel Scheffler, mert ez is az. Itt van egy mohó patkány, aki ételt rabol minden állattól, de aztán  a kacsa kelepcébe csalja, és elnyeri méltó büntetését, a kis szegény állatok pedig, akiktől elrabolta az elemózsiákat, visszakapják, ami az övék. Ezt igazán majd később élvezzük szerintem, kicsit hosszú is, de jó kis kartonkönyv.

 

És a kedvenc: A majom mamája

Julia Donaldson – Axel Scheffler könyve ez is. A kismajom elveszti az anyukáját, és a pillangó segít neki megkeresni azok alapján az infók alapján, amiket a kismajom elmond neki. Így több állatot megtanulmányozunk, míg végül meglesz a majommama. Nagyon jól lehet mesélni, szintén nagyon élvezetes a fordítás, és olyan jó humor van benne nem egyszer. Nem tagadom, már tudom kívülről, és a fiam is mosolyog, ha ezt olvassuk.

 

 

Még nem az esti mesélős korszakban vagyunk, nem mesével altatok. De része a mindennapoknak, nézegetjük, lapozgatjuk, meséljük őket. Ilyen idős korban még nem az erkölcsi mondanivaló a fontos, meg nem is a túl bonyolult dramaturgia. Azért ne legyen végtelenül bugyuta és unalmas, én azt mondom, mert a szülő kedve is könnyen elmehet a gyerekkönyvektől. Lassan jönnek majd az újak, még nem kezdtem neki a válogatásnak, meg most elvagyunk ezekkel. A nagy részüket jó szívvel ajánlom a gyerek első könyvespolcára, ha már a pancsolókönyvek nyalogatásán túl vagyunk.