Harminc múltam

egy koraharmincas nő mindennapjai

Heló hétfő, heló lumbágó!

2018. március 19. 10:38 - juditvagyok

Elmondom, mit terveztem mára. Nyilván a konyhát, negyed hétre már tiszta volt a mosogatógép is, éjjel mondjuk nemigen aludtam, mert Tádé fél óránként négykézláb ébredt fel, szóval az éjjel rövid volt, de annál mozgalmasabb, úgyhogy a konyha mellett ma csak ülni akartam, kávézgatni, filckaktuszokat varrni, olvasni a Huszonhetedik várost, este sorozatot nézni és aludni. Amennyit csak lehet. És csinálok sok képet a fiamról, mivel ma 9 hónapos. Node álljunk csak meg!

Elmondom, mi volt ma. Lehajoltam, hogy utántöltsem a pelenkatárolót, amikor hirtelen becsípődött a derekam, és éreztem, hogy mindjárt elájulok. Tamás már a buszmegállóban, Tádé a kis etetőszékében várta, hogy végre induljon a nap, előttem meg elfeketedett a világ, szédültem, jött a hideg verejték. Gyorsan (mármint lehetőségekhez képest) elmentem a telefonért, felhívtam Tamást, hogy azonnal jöjjön vissza, mert baj van, aztán leültem a kanapéra, és jött az eszméletvesztés. Amíg tartott, sikeresen felhívtam a híváslistámról egy számot is, aztán ahogy magamhoz tértem, Tamást újrahívtam, kihangosítottam, és azon járt az agyam, hogyan tovább. Legutóbb októberben volt ez, akkor kibicsaklott a bokám, és a sok bicegéstől meg a gyerek megterhelő kilóitól teljesen aszimmetrikussá vált a mozgásom, beállt a nyakam és ment a derekamra is. Akkor szerencsére otthon voltunk a szüleimnél, mentünk ügyeletre, kaptam injekciókúrát és valami csodaszert, amit a derekamra tapaszottak, hűtötte és fűtötte, jó kámforos volt, és nagyon jó volt. Meg kaptam izomlazítót is, és hát nem utolsó sorban ott volt a családi segítség. Nekem csak feküdni kellett. Most viszont itt vagyok a gyerekkel, Tamásnak dolgoznia kéne, nem tudom, kit hívjak. Ráadásul a zárban maradt a kulcs. Nagyon óvatosan feltápászkodtam, ki tudtam nyitni az ajtót, de soha többet nem hagyom a zárba. Anyukák, sose hagyjátok a zárban a kulcsot! Komolyan.

Hívtuk az ügyeletet, akik közölték, hogy egy derékfájásra nem tudnak orvost küldeni, vannak ennél komolyabb gondok. Megértem, persze, ez nem egy szívroham, de fizetem én is a tb-t, és nekem is szükségem van most a segítségre. Azért adtak tanácsot, és mondták, hogy ha órák múlva se megy a mozgás, kitalálunk valamit, hívjam vissza őket. Aztán hívtam az orvosi rendelőt, ahol még nincs rendelés, de ott is azt ajánlották, hogy fekvés, Voltaren Duo, Flector tapasz, és ha van valami komolyabb, telefonáljak. Mindkét helyen sajnálták, hogy kisbabával vagyok itthon, de hát valaki majdcsak segít, nem?

Mi lenne, ha nem segítene? Mi lenne, ha Tamás mondjuk külföldön lenne, vagy nem lenne olyan rugalmas a munkahelye, hogy időről időre szólnia kell, hogy Judit lerobbant, itthonról dolgozok, szabadságot szeretnék kérni? Vagy mi lenne, ha egyedül lennék a gyerekkel? Megint csak oda jutok, piszkosul nehéz, hogy nem 3 utcával arrébb van apu vagy anyu. Mindegy, megoldjuk. De elég nagy lelki teher, hogy azt érzem, velem sokszor csak a baj van, kiszolgáltatott vagyok, ha napközben kell orvoshoz menni, nem kozmetikushoz, nem fodrászhoz, nem barátnőzni, hanem orvoshoz, az hosszas szervezés, vagy legrosszabb esetben egy nap szabadság elfecsérlése. Mások hogy csinálják?

Úgyhogy most itt fekszek, tapasz a hátamon, Mydeton és Voltaren bennem, Tamás szabin és Tádézik, feléljük a maradék bébiételkészletet (mindig legyen otthon).

Nagyon rossz ez a tehetetlenség, kiszolgáltatottság. Hogy nem tudom ellátni a gyereket, de közben azért ott van bennem, hogy mindent jobban tudok, miért nem pont úgy csinálja a másik, ahogy én csinálnám, hát nem látja, hogy maszatos az arca? Hogy már tele van a kuka? Hogy nem csak úgy ledobjuk a gyerekről a ruhát, hanem szépen a helyére tesszük? Hogy be kéne pakolni a mosogatógépbe? De tudjátok mit? Ezt most azonnal el kell engedni. Rohadtul nem fontos, hogy mi hol van (majd anyu úgyis segít), viszont – nem akarok nagyon giccses lenni, de – felbecsülhetetlen, hogy itthon van és segít, hogy tudja, hogy kell tisztába tenni, megetetni, játszani vele, elaltatni, tisztában van a napirenddel. És tudjátok, mi az igazán megható? Onnantól, hogy most ő lett az elsődleges gondozója nemcsak Tádénak, de nekem is, látszik rajta az, hogy mennyire elégedett vele, hogy szükség van rá és tud segíteni.

Mi megpróbáltuk az első pillanattól kezdve, hogy az apuka mindenbe be legyen vonva. Újra a tápszeresség előnyeit veszem elő, amikor azt mondom, ez bizony nagyon nagy könnyebbséget jelent. Bármikor kettesben lehet őket hagyni, már az első hónapokban is így volt. Nem volt mindig ilyen könnyű mint most. Mesélek erről egy vicceset, ha már ágyhoz vagyok kötve. Egyszer egy este kettesben voltak itthon, orvoshoz kellett mennem, és a gyerek nagyon sírt. De tényleg nagyon. Tamás becsöngetett a szembeszomszédhoz, Szilvihez, hogy segítséget kérjen. Szilvinek ötlete sem volt, miután mindent kipróbáltak, úgyhogy kis tanácskozás után felhívták a mentőket. A mentők hálistennek nem jöttek ki egy álmosságtól síró gyerekhez, úgyhogy tanácskoztak tovább, mígnem a végletekig kifáradt baba elaludt az apja karjai közt, és szépen végig is aludta az éjszakát. Szóval voltak ilyenek is, és olyan is van, hogy mindketten nagyon fáradtak vagyunk, és szívesen vennénk, ha a másik kicsit a nyakába venné ezt az egészet, egyedül. Van, hogy összejön, van, hogy nem. Újra: nem könnyű. De szuper látni, hogy sikongva örül a kicsi, ha hallja, hogy kattan a kulcs a zárban, és azt is, hogy vannak saját kis játékaik, hogy van, amit az apja vesz észre először (pl. mind a három foga). Ezek nagyon fontosak. Nemcsak anyának, de apának lenni is nagyon jó, ahogy elnézem, főleg, ahogy telik az idő, és egyre nagyobb interakcióra képes a gyerek. Most például, ha jól hallom, egymásnak mondogatják, hogy nemememem. Ebből én most kimaradok, de nem baj.

Hirtelen lerobbanni egy kisgyerek mellett, nem panaszképp, de szívás. Meg kell tanulnom, tanulni rugalmasan kezelni a dolgokat, ma nem lesz a tűzhely fényesre pucolva, és holnap nem lesz kivasalva se. De ez nem is fontos, igaz? Jó, azért kicsit de, nehezen engedem el, ha nincs rend. Viszont köszi, Tamás, meg Tádé, neked is köszi, hogy ilyen jó fiunk vagy, mondjuk jobb lett volna, ha alszol éjjel vagy ha már tisztába tudnád magad tenni miután kiveszed magad a kiságyból, de így is nagyon jó lesz.