Ötödikes lehettem talán, amikor anyukámnak nagyon megtetszett az egyik tanítványának a tolltartója, hogy egy olyan biztos jó lenne nekem is, menjek be, nézzem meg és majd akkor veszünk nekem is. Mondanom sem kell, nagyon tetszett, cipzáras, sárga, vagány matricás (tinik voltak rajta a 90-es évekből, naná, hogy vagány volt), Herlitz tolltartó volt. Hú anyu, persze, én is szeretnék ilyet! Oké, a kislány szülei felajánlották, hogy ne kelljen vadásznunk, hoznak ők egyet onnan, ahonnan ez volt. És én onnantól minden nap vártam és vártam és vártam, de akkor még nem ez a most azonnal mindent világ volt, sokkal szebb dolog volt várni. Emlékeim szerint egy örökkévalóságot kellett várnom a tolltartóra, de megérte, egyébként még megvan azóta is, a gyerekkori radírozhatós zsírkrétáimat tartom bennük. Amiket valószínűleg sose fogok soha többé használni, de emlék, emlékeket meg nem dobnak ki a lányok.

Ha valamit nagyon várok, akkor mindig ez a tolltartó jut eszembe, ez az édes, gyermeki várakozás, a minden nap megérkezhet és utána olyan jó lesz nekem érzés.

Ma megérkezett a nyereményem a Gombolda webáruháztól, reggel óta vártam, néztem ki az ablakon, hogy vajon itt-e a futár. Ilyenkor mindig kicsit megint kislány vagyok és már csak ezért is szeretek így kapni, várni valamit, de hogy milyen csodás dolgok érkeztek, arról legyen itt pár kép. Ti még nem látjátok a macikat és kaktuszokat, a rákot és fókát bennük, de én már igen.

Köszönöm a nyereményt és azt is, hogy megint eszembe jutott a sárga tolltartó. <3